Mióta visszatérhettünk a körzetünkbe tagadhatatlanul megváltozott minden. Nem csupán Peeta és az én színjátékom hozta magával az elkerülhetetlen változásokat, Gale és köztem is átlényegültek a barátságunk szabályai, fontosabb kérdései. Több időt akartam mellette tölteni, többet akartam róla tudni, mert tisztában voltam vele, hogy az arénában eltöltött idő alatt, bizony Ő maga is megszenvedte azt az időszakot. Talán nem mondtuk ki soha, de több volt köztünk mint egyszerű barátság, nem mintha szükségünk lettek volna ilyen plusz, felesleges érzelmekre, az élet ezt adta, törődj bele.
Nem akartam belemélyedni, ezért sosem beszéltem az érzéseimről, és ezért Gale sem faggatott soha. Mások voltunk, más körülmények uralkodtak rajtunk.
Miközben szeltem az ágakat szüntelenül azon járt az eszem, hogy mit mondok majd Gale-nek, ha rákérdez az arénában történtekre. Magam sem tudtam hol volt kezdődött valóság, és hol végződött a szerepem. Könnyen takaróztam azzal, hogy Prim, anya és miatta küzdöttem, ez volt a legegyszerűbb. Nem voltam a szavak embere, az Peeta, és még csak az érzelmek emberének sem tartottam magam soha. Ahogyan lépkedtem az ágakon halk neszre lettem figyelmes, valahonnan egy nagyobb tölgytörzse mögül. Óvatosan szegtem neki hátam, és egy nyílvesszőért kúsztak ujjaim. Az íjamra húztam, hogy azonnal támadhassak, csupán a megfelelő alkalmat kellett kivárnom.


zene: What about now?~ | TO : Gale. ~  | ©